Budapest, 2014. március 19. szerda – Magyar falvak, községek és városok is pályázhatnak a 2015-ös Finnugor Kulturális Főváros címre. A Finnugor Népek Ifjúsági Egyesülete (MAFUN), valamint a finn Rokonnépek Barátai Egyesület (Sukukansojen Ystävät ry) és az észt U-Turn civil szervezet közös felhívására mától nyújthatják be a jelentkezők pályázataikat. Az idei Finnugor Kulturális Főváros cím győztese, az udmurtföldi Sztarije Bigi ma magyar napot tart, melyre hazánk moszkvai nagykövete is ellátogat.

A MAFUN által életre hívott programsorozat olyan nemzetközi, kulturális, civil és gazdasági kezdeményezés, melynek célja, hogy erősítse a finnugor nemzetek identitását, illetve azok együttműködését. „Annak ellenére, hogy még csak most kezdődött az év, máris számos pozitív kulturális és gazdasági hatásnak lehetünk szemtanúi a Sztarije Bigi ítélt címmel kapcsolatban. Ilyen a turizmus növekedése, valamint az a számtalan civil kezdeményezés, melyek segítségével ez a csodálatos udmurt falu felkerülhet a finnugor világ térképére” – emelte ki Oliver Loode a Finnugor Kulturális Főváros program bizottságának elnöke. 

Magyar koncert Udmurtföldön

Ebben az évben egy udmurt falu, Sztarije Bigi ad otthon az első Finnugor Kulturális Főváros cím égisze alatt futó programoknak. Az Orosz Föderáció területén, a sarkani járásban található községet nyolc oroszországi, illetve észtországi jelölt közül választotta ki a zsűri. Sztarije Bigi ebből az alkalomból több mint 20 rendezvénynek - többek között kulturális fesztiváloknak, oktatási programoknak, falusi turizmushoz köthető eseményeknek - ad otthont 2014 folyamán. A különleges programsorozat része egy magyar nap is, melyet a mai napon tartanak az udmurt nyelvterületen található községben. A magyar kultúrának szentelt napon Íjgyártó István, moszkvai magyar nagykövet is részt vesz, emellett fellép a moldvai csángó népzenét képviselő Csürrentő együttes is. A Finnugor Kulturális Főváros idei programsorozatának kiemelt eseménye lesz a július 18-19. között rendezendő finnugor kulináris fesztivál.

Kétfordulós megmérettetés

A 2015-ös Finnugor Kulturális Főváros címről idén is két fordulóban döntenek. A pályázatokat írásban kell benyújtani, melyek közül a zsűri kiválasztja a 3 legjobb koncepciót és számukra személyes bemutatkozási lehetőséget biztosít. A döntést hozó testületben helyet foglal Sampsa Holopainen (Finnország), Nina Belyayeva (Udmurtföld), Mart Meri (Észtország), Ville Ropponen (Finnország), illetve Aranyi Péter (Magyarország).  A pályázatokat 2014. május 31-ig nyújthatják be a jelentkező városok és községek, a végső körbe jutott koncepciókat ez év augusztusában jelentik be hivatalosan. A győztes községet pedig október 18-án mutatják be a Rokon Finnugor Népek Napján, Sztarije Bigi. A pályázatok elbírálása során a zsűri előnyben részesíti azokat a településeket, amelyek minél nagyobb régiót lefedő és a település határain is túlnyúló programsorozattal neveznek.

A Finnugor Kulturális Főváros címre falvak, városok, illetve megyeszékhelyek is pályázhatnak, kivéve az államalkotó finnugor nemzetek fővárosait, továbbá Moszkvát. Emellett az idei nyertes Sztarije Bigi és az udmurtok által képviselt Udmurtföld, Mariföld és Mordvinföld sem indulhat a jövő évi címért. A pályázók egyelőre angol és orosz nyelven nyújthatják be jelentkezéseiket, de a magyar jelentkezők számára a következő hetekben magyarul is elérhetővé teszik a szükséges dokumentumokat a www.uralic.org weboldalon. „Bízunk benne, hogy idén Magyarországból, illetve a Kárpát-medencei magyarságot képviselő városokból és községekből, valamint Finnországból is lesz majd pályázó, mivel tavaly ezekből az országokból nem érkezett nevezés.” – tette hozzá Oliver Loode.

Sajtókapcsolat: Aranyi Péter - aranyipeter@melano.hu Tel.: +36-30-956-0470 - További információ: www.uralic.org